A lakások berendezésekor általában a nagy helyiségekkel szokták kezdeni, majd fokozatosan haladnak a kisebbek felé, mint amilyen az előszoba is. Természetesen nagyon jó, ha szép konyhánk van, stílusosan berendezett nappalink, és így tovább, de a már előbb említett előszoba az a helyiség, amit először pillantunk meg, amikor belépünk a lakásba, ezért ugyanolyan figyelemmel kell berendezni. Az előszoba berendezésének két lényeges oka is van, az első az, hogy a barátaink, rokonaink és vendégeink ezt a helyiséget pillantják meg először. A másik ok pedig az, hogy saját magunknak is elégedettséget kell okozzunk vele. Az előszoba berendezésének legfőbb követelménye a rakodóhely, ugyanis ide rakjuk a cipőket, a papucsokat, a kabátokat a bundákat, a blézereket és sok mást. Ebből az okból kifolyólag könnyen előfordulhat, hogy hatalmas káosz alakul ki az előszobában és semmit nem találunk. Az előszoba két lefontosabb eszköze a cipősszekrény és a fali fogas. A cipősszekrényre nagyon nagy szükség van, és rengeteg típus létezik is, így nagyon színes a választék. Léteznek polcok, szekrények, alacsony vagy magas típusok, ki milyent szeretne, ki mit részesít előnyben. Azt viszont vegyük figyelembe, hogy mennyi helyre lesz szükségünk és melyik típus nyeri el tetszésünket. A második fontos eszköz, ami nélkülözhetetlen az előszobából a fali fogas. A fali fogas esetében is hasonló a szituáció és a választék is nagyon bőséges, a lényeg mindig az, hogy a dolgok átláthatóak legyenek. A kiválasztás során az is jusson eszükbe, hogy ha vendégek jönnek, akkor több helyre lesz szükség.